Az előző poszthoz hasonlóan ismét saját történet:

Szerdán reggel, mint majd' minden nap Ibrahim kollégára vártam (mert mindig várni kell rá), kedvenc pékségemben a Retek utcában. Miután elmajszoltam a kiflit és a tejeskávét (meghát meguntam a várakozást és az ország legrosszabb humorú reggeli rádiós műsorvezetőinek a jópofáskodását), gondoltam elmegyek ezért a jóemberért, úgyse lakik messze.

Elköszöntem, elindultam.

Meg is érkeztem a ház elé (ahol megintcsak vártam). Ekkor a szokásos kényszeres önellenőrzés következett, ezúttal a slusszkulcs, telefon, pénztárca szentháromságot illetően.

Slusszkulcs oké, ugyanis a kocsiban ülök.

Telefon megvan, most hívtam ötödször, hogy mikor jön:-).

Pénztárca. Na az hol van?

Általában nem, de most elég sok kápé volt nálam, meghát aki már egyszer elvesztette a bukszáját az tudja, hogy a benne lévő iratokat (bankkártya, TB kártya, személyi, jogsi stb.) újracsináltatni nem egyszerű dolog, és addig amíg azok nincsenek félember vagyok.

PÁNIK, IDEGBAJ, KÁROMKODÁS. Ebben a sorrendben többször.

Egyirányú utcában megfordulás, miden érvényben lévő forgalmi rend megszegése és kb. fél perc múlva újra a pékségben voltam. Beléptem az üzletbe és az egyik eladólány amint meglát fülig érő szájjal közli, hogy otthagytam a pénztárcámat és a kolléganője éppen most akarta kikérni a banktól a telefonszámom, hogy felhívjanak.

Kellett pár másodperc, hogy magamhoz térjek és utána kérdeztem, hogy kinek hozhatom a virágot, ki volt aki megtalálta (mert gondoltam megköszönöm neki valamiképpen).

Mint kiderült, egy a szomszéd asztalnál kávézó fiatal srác vette észre, hogy otthagytam és adta oda a lányoknak akik előtte sosem látták a fiút.

Lehet, hogy csak azért tért be, hogy a tárcámat megtalálja.

Ezúton is KÖSZI HAVER!!!!!